Nyúl

Házinyúl

gyerekprogramok a Balatonnál Az európai üregi nyúl háziasított változata. A házinyulat haszonállatként elsősorban húsa miatt tartják, emellett prém-, hobbi-, és labornyúl tenyésztés is folyik. Házi kedvencként a törpe fajták terjedtek el, de erősen terjedőben van a különleges színezetű vagy extrém küllemi jegyekkel (pl. hosszú szőr, nagy test, igen hosszú, vagy lógó fülek, díszállatként való tartása is. Az üregi nyúl, házinyulaink őse Észak-Afrikában és a Pireneusi-félszigeten volt őshonos, elterjedését nagymértékben emberi beavatkozásnak köszönheti. Az ókori Egyiptomból fennmaradt falfestményeken rabszolgák áldozati állatokat, közöttük hosszú fülű nyulakat is szállítottak. Feltevések szerint az ókori Egyiptomban nagy számban, szakrális (vallási) célból tartott húsevő állatokat a nyulak húsával is táplálták. A nyulak húsát természetesen az ember is szívesen fogyasztotta.

A nyulat az Ószövetségben Mózes a tenyésztett állatok között említi, de húsának fogyasztását tiltja. Annál jobban kedvelték az ókori Rómában, ahol a frissen született nyúl húsa különleges csemegének számított. Hatalmas, falakkal körülvett kertekben, az ú.n. leporáriumokban tenyésztették a nyulakat. Az esetleges kiszökéseket nem tudták kivédeni, így az állatok mindenhol elterjedtek Európában, az egész római birodalom területén.

gyerekprogramok a Balatonnál A középkorban a nemesi kastélyok kertjeiben, vadaskertekben éppen úgy megtalálhatóak voltak a nyulak, mint a szerzetesek kolostoraiban. A tartási körülmények és a felhasználás alapvetően nem változott: a szerzetesek böjtös eledelként fogyasztották a rómaiak csemegéjét. Ekkoriban kezdődött a házinyulak fajtáinak kialakulása. Délkelet-Ázsia (Thaiföld) kolostoraiban „ezüstszínű” nyulakat tenyésztenek buddhista szerzetesek. A nyulak már nem mentek különlegességszámba: megjelentek a szegényebb családok, a köznép vidéki istállóiban, portáin is. A városiasodás egész folyamata alatt és az Európán kívüli földrészek gyarmatosítása során az emberek magukkal vitték a kis helyen is tartható, olcsón takarmányozható nyulaikat élelemforrásként, de állatszeretetből is.

gyerekprogramok a Balatonnál A 19. században a tenyésztési kedv magasra csapott a nyúltartók köreiben. A már meglevő különféle típusú nyulakból és a spontánul jelentkező küllemileg elváltozott (lógó fül, hosszú vagy rövid szőr stb.) nyulakból fajták sokaságát tenyésztették ki: óriásnyulakat, törpenyulakat, különleges egyedi rajzolatos (foltos) nyulakat, lógó fülű, azaz kosorrú nyulakat, bársonyos, a normálisnál rövidebb szőrű (rex) nyulakat, hosszúszőrű nyulakat és még folytathatnám. A legtöbb nyúlfajta tenyésztése húshasznúnak indult. Napjainkban ez a folyamat- az új fajták kitenyésztése tovább folytatódik. Népszerűbb azonban a nyulak sport (kiállítási)- és hobbi célra történő tenyésztése.

>>> Képgaléria

Hozzászólások lezárva